Maxizmus - A Halhatatlanok Hajnala

B.G Max



Éjféli lány

Lea kitöltötte a sört a pohárba, és várt. Max ránézett. Miyen szép még mindig. Gondolatai elkalandoztak, elindultak vissza a múltba.

Egy szórakozó helyen ismekedtek meg, diszkóban. Pontosabban mondva, nem a buliban, hanem a buli után. Látásból ismerték már egymást, mert időnként együtt lógtak a rock klubban is. De ez afféle egyetem klub volt, ahová hétvégente a város nem egyetemista ifjúsága is bebocsátást nyert. Egy nagy egyetemi épület pincéjében volt. Két teremből és egy kocsmarészből állt, na meg a ruhatár és a WC.

A nagyteremben diszkó slágerek mentek, a kicsiben rock. A termeket szűk folyósók kötötték össze, aminek a szélén, a fal mellett padok voltak. Itt ültek le egymás mellé, vagy egymás ölébe az élettől vagy a tánctól megfáradt fiatalok. A termekben nem engedték a dohányzást, nehogy kiégessék az emberek egymás ruháját tánc közben. Kint a folyósón viszont vágni lehetett a füstöt. Max sokszor volt itt még bulizni, és reggelente, amikor felébredt, érezte hogy dohányszagú a haja, és az ágyában fekve is érezte a tömény dohányszagot, ami az előszobában lógó kabátjából áradt.

Max pont aznap veszett össze a haverjával, semmi kedve nem volt buli után vele hazamenni. Nem is néztek egymásra egész este. Egyedül indult el. A lány ott állt a lépcsőnél. Látásból ismerték egymást. "Szia! - Szia!" "Haza mész?" "Igen, te?" "Én is, szar ez a buli." "Merre mész?" "Végig a sugárúton." "Te is?" "Nekem mindegy, mehetek arra is." Max hangjából sütött a teljes kiábrándultság. Mindjárt reggel, éjszakai buszjárat nincs, legalább másfél óra mire hazagyalogol. Aztán be kell jutnia a házba, lehetőleg csendben, úgy hogy ne ébressze fel a szüleit. Ez nem szokott sikerülni, édesapja rossz alvó, sokszor szembetalálkozott már vele, hálóingben, szemrehányó, álmos tekintettel nézte, és természetesen azonnal lecsekkolta, mennyit ivott. Aztán másnap sokáig fog aludni, persze, csak ha hagyják. Délben ebéd, fáradt és másnapos lesz. Utána hétfő, kezdődik megint az iskola. Az a kis feledés, amit a szombat este tud nyújtani, elmúlt.

A lánynak hosszú, barna, göndör haja volt, barna szeme. Kockás szövetkabátja volt, Max ha később ilyet látott, mindig "Lea" kabátnak hívta. Elindultak, együtt sétáltak hazafelé. A széles sugárúton senki nem járt, hajnai 2 körül volt az idő. A térnél a lány befordult egy mellékutcába. Max megállt. A lány visszafordult és csak ennyit mondott: gyere el hozzám valamikor. 23-as szám. Max néhány nap múlva elment. Így kezdődött a kapcsolatuk.

Max gondolatai visszaszálltak a jelenbe. Észrevette, hogy Lea zavarba jött, túl sokáig nézte meredten. "Miért néztél rám így?" "Semmi, drágám, semmi, csak elgondolkodtam"- felelte Max. Hirtelen eszébe jutott valami. "Kérdezhetek valamit?" "Mondd, drágám!" "Mi a legszebb számodra a szerelmünkben?" "Hogy felnevelhettem a magokat, amiket elültettél bennem"-nevetett Lea. Most már Max is nevetett: "Hát nem is olyan rossz kertészkedni veled." "Kérdezhetek én is valamit?" "Tessék". "Milyen volt az első szerelmed?"

"Hűha"- kezdte a sztorit Max. "Az első szerelmem egy általános iskolai osztálytársnőm volt, aki régóta tetszett, de nem mertem cselekvésre elszánni magam. Csak az osztályfényképen nézegettem őt délutánonként. Elképzeltem, hogy a szemébe nézek, és ő is néz engem. Egy napon a matematikatanárnőnk, aki egyben osztályfőnökünk is volt, osztályfőnöki órán kivitt minket az iskolától nem messzire levő térre. A teret sárga, kis kavics fedte, nekem mindig a tarhonya jutott róla eszembe. Piros padok voltak, néhány játszötéri hinta, és egy többnyire üres, eredetileg talán szökőkútnak szánt betonmedence. Szépen sütött a nap, úgy lehet, tavasz volt.

A tanárnő hozta az osztálynaplót, és talán ő is szerelmes lehetett, mert megengedte, hogy nézegessük az osztálynaplót. Több se kellett, gyorsan kinéztem belőle a szerelmem lakcímét. Délután már el is csattogtam oda ócska bicajommal, és egész délután-este vártam, hogy kilép az ajtón. De nem jött. Másnap szintén vártam. Nem jött, bár egy idős néni egy kis fekete kutyával már ismerősként köszöntött. Egy hétig vártam ott, és nem jött. Később kiderült, hogy a szülei elváltak, és itt csak az édesapja lakott, de ő az édesanyjánál élt. "- fejezte be a történetet nevetve Max.

"Az én első szerelmem sokkal romantikusabbŰ"- mondta Lea. Elsősök voltunk az iskolában. Vele együtt mentem haza. Megkérdezte: "Szeretsz?" Mondom: "Igen" Megyünk tovább, megkérdezte még egyszer: "Szeretsz?" "Igen. Megkérdezte még háromszor, mire meguntam, és azt mondtam: Nem. És ennyi volt a kapcsolatunk."

"Szeretsz?"- kérdezte Max. "Igen" - suttogta Lea - "De ne kérdezd meg többször. Inkább menjünk ki a kertbe."

B.G Max neked írja a dalt, neked énekel. Írd meg neki, mit gondolsz a gazdapiac (kukac) gmail.com címre.

Még nincsenek kommentek. Légy Te az első!


Tetszett?
Írjak még, szívesen olvasnád?
Kérlek, támogasd meg a projektet: