Maxizmus - A Halhatatlanok Hajnala

B.G Max



3. A Lepralény

Az elhagyott fúrótelep egyik volt munkásbarakkjában Max meglátott egy furcsa lényt, aki őt nézte. Arca duzzadt volt, szeme vörös, kicsit kifordulva kilátszott a vörös nyálkahártya az alsó szemhéj mögül. Orrából szivárgott valami híg lé, amit állandó szipogással próbált visszatartani, mivel nem volt miben megtörölnie. Bőre foltokban volt csak egészséges, nagy, hámló foltok borították, sok helyen sebes volt. Ő volt a Lepralény. Valaha embernek született, de ahogy kiszáradt, bőre gyulladt, száraz, és cserepes lett. Gyógyíthatatlan bőrbetegnek diagnosztizálták, adtak neki kenőcsöket, és útjára bocsátották az életben. Mivel kinézetre csúnya volt, ezért senki nem törődött vele többé. Aki ronda, dögöljön meg, gondolták magukban az Utálkozós Emberek. Az iskolában csúfolták, párt csak rövid időre talált. Míg végül élete derekára rájött, hogy a gyulladást ételallergia okozza. Innentől kezdve megpróbált olyan ételeket enni, amik jók voltak neki, és a gyógyszertárból beszerzett mindenféle allergiára való hisztamincsökkentőt, illetve a szem gyulladását csökkentő géleket, szemcsöppeket.

Mindezt Max már tőle tudta meg, mivel az első pillanatnyi undorát, és félelmét legyőzve szóba elegyedett vele. Sok furcsa lény volt a sivatagban, akiktől Max sokat tanult, miért lenne ő más, különb?

"-Miért vagy itt, miért nem a városban, vagy a Közösségben?"
"-A városban az Utálkozós Emberek nem akarnak együtt lakni velem. A Lazádokban nem lakhatok tehát. A Közösségben éltem sokáig, de azt vettem észre, hogy a közösség egy része, bár maximálisan titkolja, mégsem tud úgy elfogadni, ahogy én szeretném. Ezért ha nem is közösítettek ki, de kimaradtam bizonyos dolgokból. Most itt vagyok, gyógyulok, de szeretnék visszatérni a Közösségbe, és újra kezdeni, amit újra lehet."
"-Miért nem választottál párt?"
"Valószínűleg ez az én hibám is. Akiket én szerettem volna, azoknak valószínűleg túl magas volt a Szerelem Küszöbe az enyémhez képest. Túl szépek voltak, túl sokat tudtak, vagy csak gondoltak magukról. Ezek mindig elutasítottak. Akik meg engem akartak, azok nem ütötték meg az én Szerelem Küszöbömet. "-Mit tanultál meg ebből a betegségből?"
"Két dolgot. Az egyik, hogy ha senki sem szeret, a Nagyfőnök igen, és ő mindig jót akar nekem. Ő segített elviselni az elviselhetetlent, és ő vezetett rá az útra, hogy megtaláljam a megoldást. A másik, hogy megtanultam, hogy ne törődjek azzal, hogy mit mondanak az emberek, ne mindent azért tegyek, mert hogy mit fognak szólni mások. "-Mit értél el az életben?"
"-Anyagilag nem sokat. Rengeteg pénz elment a kísérletezésre, másrészt mivel rossz volt a közérzetem, sokat ittam és ettem, hogy valahogy kompenzáljam, és felszínen tudjak maradni. Viszont tanulni szerettem, és tudtam is, és mindig igyekeztem átadni a tudásomat másoknak. Érdekes, hogy akik szomjaznak a tudásra, azok között kevesebb az Utálkozós Ember. Ők tiszteltek engem. A barátaim és közülük kerülnek ki.

Max érezte, hogy ezen a ponton jobb, ha nem kérdez többet. Az autója már úgyis feltöltve állt, úgy gondolta, hátha találkozik még a Lepraemberrel, és remélte, hogy még beszélgetni fognak.

Tetszett?
Írjak még, szívesen olvasnád?
Kérlek, támogasd meg a projektet: