Maxizmus - A Halhatatlanok Hajnala

B.G Max



3. A Lepralény

Az elhagyott fúrótelep egyik volt munkásbarakkjában Max meglátott egy furcsa lényt, aki őt nézte. Arca duzzadt volt, szeme vörös, kicsit kifordulva kilátszott a vörös nyálkahártya az alsó szemhéj mögül. Orrából szivárgott valami híg lé, amit állandó szipogással próbált visszatartani, mivel nem volt miben megtörölnie. Bőre foltokban volt csak egészséges, nagy, hámló foltok borították, sok helyen sebes volt. Ő volt a Lepralény.

Valaha embernek született, de ahogy kiszáradt, bőre gyulladt, száraz, és cserepes lett. Gyógyíthatatlan bőrbetegnek diagnosztizálták, adtak neki kenőcsöket, és útjára bocsátották az életben. Mivel kinézetre csúnya volt, ezért senki nem törődött vele többé. Aki ronda, dögöljön meg, gondolták magukban az Utálkozós Emberek. Az iskolában csúfolták, párt csak rövid időre talált. Míg végül élete derekára rájött, hogy a gyulladást ételallergia okozza. Innentől kezdve megpróbált olyan ételeket enni, amik jók voltak neki, és a gyógyszertárból beszerzett mindenféle allergiára való hisztamincsökkentőt, illetve a szem gyulladását csökkentő géleket, szemcsöppeket.

Mindezt Max már tőle tudta meg, mivel az első pillanatnyi undorát, és félelmét legyőzve szóba elegyedett vele. Sok furcsa lény volt a sivatagban, akiktől Max sokat tanult, miért lenne ő más, különb?

"-Miért vagy itt, miért nem a városban, vagy a Közösségben?"
"-A városban az Utálkozós Emberek nem akarnak együtt lakni velem, mert nem növelem a státuszukat a barátságommal, és a szexuáis vonzerőmmel. A Lazádokban nem lakhatok tehát. Ahhoz viszont, hogy a közösségben élhessek, végig kell mennem egy úton. Akár meggyógyulok, akár nem.

Szüleid?

Segíteni próbáltak és próbálnak. De teljes értékű gyerekük, akit felnevelnek, aki kirepül a fészekből, akire büszkén felmutatnak az égen ( akkor is, ha ők maguk nem tudnak repülni ), hogy nézzétek, ő az, akit mi felneveltünk, és aki most büszkén, szabadon száll - olyan én nem leszek soha.

Én sebesült szárnyű madár vagyok a fészkükben, akinek a szárnyát ellőtte az élet. Szeretném ha meggyógyulna a szárnyam, hiszen a madár akkor boldog, ha fenn szárnyal a végtelen kék ég alatt. Amíg a fészekben fekszem, két dologra van szükségem: ételre, és a szárnyam gyógyítására. Mert amíg a szárnyam gyógyul, addig is ennem kell. Segítség nélkül éhen halok.

Segítségért kiáltok. És kapok enni. De minden alkalommal, amikor enni adnak, leragasztják a szárnyaimat, és levágják a szárnytollakat. "Miért akarsz te repülni? És bár nem mondják, de tudom hogy mit gondolnak: ha a sasmadár szárnyal, arra büszkén lehet mutatni: ő a mi sasmadarunk. Ha egy veréb szárnyal, az inkább szégyen. Nekünk csak verebünk van. De ők jó emberek. Önzetlenül adnak nekem enni életem végéig. Csak ne akarjak repülni. Elhagytam a fészket, és lábon próbálok meg továbbhaladni, egy-egy ehető férget vagy gilisztát kikaparni.

"Vándorlás a sivatagban?"

"Igen. Mindaddig, amíg a lábam nem érte a sivatag forró homokját, azt hittem, kívül van az oázis: más emberek szeretete, elismertség, egy jó nő szerelme, pénz, csillogás, hatalom. De belül sivatag van, állandó félelem, hogy ha nem cselekedünk helyesen, akkor elveszítjük ezeket. A külső oázisból próbálod meg öntözni a belső sivatagot. Aztán meghalsz, mert érzed, hogy nem megy. Elvesztesz mindent, amiben az emberek hinni szoktak."

"Mi történik veled?"

"Valami meghal benned, és te mégis élsz. Rutinból. Rájössz, hogy halhatatlan vagy. Remeteként vándorolsz a sivatagban, míg el nem jutsz odáig, hogy a benned levő oázissal tudod öntözni, termővé tenni a körülötted levő sivatagot. "

"Egyedül?"

"Nem, a sivatagban összetalálkozol időnként másokkal is, akik ugyanezt az utat járják. Együtt Közösséget tudtok alapítani."

"-Miért nem választottál párt?"

"Valószínűleg ez az én hibám is. Akiket én szerettem volna, azoknak valószínűleg túl magas volt a Szerelem Küszöbe az enyémhez képest. Túl szépek voltak, túl sokat tudtak, vagy csak gondoltak magukról. Ezek mindig elutasítottak. Akik meg engem akartak, azok nem ütötték meg az én Szerelem Küszöbömet.

"-Mit tanultál meg ebből a betegségből?"

"A halandó embereket elveszted magad körül. Amikor halhatatlanná válsz, soha többé nem vagy egyedül. Fiatalon, amikor még a szépség, karrier és a vagyon számít, az élet kibírhatatlannak tűnik. Azt számolgatod, hogy fogod ezt elviselni évtizedeken keresztül."

"-Mit értél el az életben?"

"-Anyagilag nem sokat. Rengeteg pénz elment a kísérletezésre, másrészt mivel rossz volt a közérzetem, sokat ittam és ettem, hogy valahogy kompenzáljam, és felszínen tudjak maradni. Viszont tanulni szerettem, és tudtam is, és mindig igyekeztem átadni a tudásomat másoknak. Érdekes, hogy akik szomjaznak a tudásra, azok között kevesebb az Utálkozós Ember. Ők tiszteltek engem. A barátaim és közülük kerülnek ki. És ami még fontos, nem éltem hiába, hiszen a tapasztalataimat leírtam egy könyvben. Olyan szemszögből látom a világot és az embereket, amiből az egészséges emberek soha.

Max érezte, hogy ezen a ponton jobb, ha nem kérdez többet. Az autója már úgyis feltöltve állt, úgy gondolta, hátha találkozik még a Lepraemberrel, és remélte, hogy még beszélgetni fognak. Egy mondat újból és újból eszébe jutott később is: "Amikor halhatatlanná válsz, sosem vagy egyedül." Lehet, hogy az ember sosincs egyedül, csak időnként úgy érzi magát?"

Kommentek. Írd meg, mit gondolsz, a gazdapiac (kukac) gmail.com címre.

Még nincsenek kommentek. Légy Te az első!


Tetszett?
Írjak még, szívesen olvasnád?
Kérlek, támogasd meg a projektet: